Látható hangok

A fejlesztő zenepedagógia szakterületének bemutatása





A gyermekek korai
zenei fejlesztésének fontossága

A gyerekek 3 éves koruktól igénylik a hallás nevelését, ha nem kapják meg, akkor egész életükre kialakulatlan hallással indulnak. Ezen 10 éves kor után csak lassan lehet változtatni, hátrányt jelent a kommunikációban, valamint az idegen nyelvek tanulásában is.

A három és hét éves kor közötti időszak kritikus a tanulási képességek kialakításában, ezért ekkor a legtöbb gyermeknek szüksége lehet a zenei nevelés által biztosított fejlesztésre és ezt leghatékonyabban az integrált óvodai zenei oktatással  lehet elérni.

Ebben segít az óvodában a "Látható hangok" fejlesztő program és a ráépült új ének-zenei tankönysorozat, mely az órák vezérfonalaként javasolt témákkal, tananyaggal és munka-anyaggal ad újszerű pedagógiai megoldásokat.

A program részletesebb bemutatása a Parlando.hu 2022 /1. számában olvasható.

A Látható hangok fejlesztő program taneszközrendszere.

Bemutató videó

Szemléltetés

Interjú és bemutató órák a "Látható hangok" programjából.

Óvoda

A "Látható hangok" fejlesztő program a gyermek zenei elemekhez köthető tevékenységét használja fel a személyiségfejlesztés fontos eszközeként.

A kisgyermekek életkoruknak megfelelő, játékos formában gyakorolják a hangok tulajdonságait, a zene átélését, esztétikai megértését. Az intenzív és sokoldalú gyakorlás a hangok tulajdonságainak elemzésével, a ritmus és a hang-jel kapcsolat tudatos kiépítésével hozzájárul az írási-olvasási érettséghez.

A komplex esztétikai megoldások a kommunikációs technika más területeit is fejlesztik: a dramatizálás és párbeszédes játékok, helyzetimprovizációk, hangutánzó játékok a nyelvi kifejezés finomításában segítenek. A tánccal, mozgással kifejezhető zenei szemelvények aktivizálják a gyermek testének egészét, érzelmi reakciókat és együttműködést serkentenek a csoportban. Különösen eredményes a program a gyermekek iskolai előkészítésében, az írás-olvasás alapjainak kialakításában.

Esztétikai foglalkozások könyv 3-8 évesek kommunikációs fejlesztéséhez, módszertani segédkönyv az oktatócsomaghoz
Tanári módszertani segédkönyv
az oktatócsomag alkalmazásához, didaktikai reflexiókkal és tanácsokkal az esztétikai kifejezésformák újszerű, változatos használatához.

120 népi gyermekdalt tartalmazó nemzetközi gyűjtemény zenei alappal és 2 CD hangszeres feldolgozással
120 népi gyermekdalt
tartalmazó nemzetközi gyűjtemény
és a dalok zenei alapja.

+ 2 db CD, melyen a dalok hangszeres feldolgozása található

Kalandozások a hangok birodalmában - munkalapok a hang-jel kapcsolat gyakorlására, munkafüzet 34 kalanddal
Munkafüzet
34 "kalandhoz" tartozó lapok kitöltése a jelek képzése során hozzájárul az írás, olvasás alapkészségének fejlesztéséhez.

Kalandozások a hangok birodalmában - írási-olvasási problémák megelőzése zenével, 2 CD melléklettel
Az iskolaelőkészítő program gyakorlati útmutatója
a munkalapok egyéni kitöltéséhez 

+ 2 db CD, mely a 34 "kaland" hanganyagát tartalmazza.

Résztvevő gyermekek

4790

Vélemények

Dr. Nikolicza Péter

A Látható Hangok fejlesztő foglalkozás nagyon hatékony és hiánypótló program gyermekeink számára.
Szülő
Budapest

Császiné Aranyi Csilla

Császiné Aranyi Csilla véleménye: Látható Hangok képzés - tudatos és alapos zenei fejlesztés
Óvodapedagógus és
tehetségfejlesztő pedagógus
Nyíregyháza
Tapasztalat


Nagy Lajosné +

Nagy Lajoné Gréti véleménye a Látható Hangok programról: zenei nevelés és fejlesztés Monokon
Óvodavezető
Monok

Sapka Beáta

Sapka Beáta véleménye: A Látható Hangok képzés gyakorlatközpontú és átfogó fejlesztést biztosít
Pedagógus
Szigetcsép

Fucskó Ibolya és Rózsa Istvánné

Fucskó Ibolya és Rózsa Istvánné véleménye: Látható Hangok program óvodai alkalmazása, tapasztalatok
Óvodapedagógusok
Budapest

Svéd vélemények - Lagersberg óvoda

Lagersberg óvoda, Svédország: Látható Hangok program bevándorló gyerekekkel, tapasztalatok
két pedagógus
Svédország - Eskilstuna

Iskola

   A "Látható hangok" fejlesztő program óvodai fejlesztése után szükségessé válik a gyermekek iskolába kerülésének segítése a zenei aktivítások eszközeivel, ezért a tudatos fejlesztést folytatnunk kell.

   A NAT értelmében követelménnyé vált az ének-zene órákon a képességek, kompetenciák fejlesztése, amelynek eddig rendszeres, pedagógiailag felépített módszertana nem volt. Ezért vált időszerűvé a képességeket fejlesztő zenepedagógia elméletének és rendszerezett cselekvési technikájának kidolgozása. Kodály Zoltán utasításait követve jött létre a fejlesztő zenepedagógia szakterülete.
Az Oktatási Hivatal a Látható hangok óvodás fejlesztő program szemléletére alapozva elindította a Fejlesztő Zenepedagógiai tankönyv- és taneszköz sorozatot, amely 2021 májusában elkészült. Az indítandó képzéseken a kialakult modern ének-zenei taneszközrendszert és alkalmazását szándékozunk megismertetni.
A kommunikációs/nyelvi képesség alapja a jó hallás, melynek rendszeres, korai gondozása hiányzik az oktatási rendszerből. Az indítandó képzéssel ezt a hiányt szeretnénk legalább részben pótolni a fejlesztő pedagógiai szemlélet és az új taneszközök segítségével. 

Látható hangok kitötltött munkalap
Kitöltött munkalapok

Link a könyvekhez - NAT 2020

A hangok játéka - NAT - Ének-zene 1. osztály tankönyv - Ének-zene 2. osztály tankönyv - Látható hangok program
A láthatatlan hangokat láthatóvá varázsoljuk. A tankönyv megmutatja a hang és a kép, valamint a mozgás összefüggését.



A hangok varázsa - NAT - Ének-zene 3. osztály tankönyv - Látható hangok program
Ebben az évben a családról és barátokról szólnak a dalok, segítenek felfedezni a zenei hangok érzelmi kifejezését.

A hangok varázsa - NAT - Ének-zene 3. osztály munkafüzet - Látható hangok program
A zenei írás alapjainak megerősítése, gyakorlása. A tudatos zenehallgatás és a közös muzsikálás fokozatos előkészítése.


A hangok muzsikája - NAT - Ének-zene 4. osztály tankönyv - Látható hangok program
A könyv dalaiban a népszokások mai változatai és a régi mesterségek a koruknak megfelelő szimbolikus és tréfás szöveggel jelennek meg.

A hangok muzsikája - NAT - Ének-zene 4. osztály munkafüzet - Látható hangok program
A zenei hangokat is jelekkel írjuk le, a kotta írásának jelrendszerét az egész világon használják. Így is láthatóvá tudjuk tenni a zene alkotóelemeit.





A zene titkos nyelve - NAT - Ének-zene 5. osztály tankönyv - Látható hangok program
A zenei kifejezés- ének és hagszerjáték- segíti más országok
dalainak, táncainak megismerését
az európai zenei körutazásban.

A zene titkos nyelve - NAT - Ének-zene 5. osztály munkafüzet - Látható hangok program
 A muzsika titkainak felfedezésében követjük, hogyan épül fel a dallam, mitől izgalmas a ritmus és a hangszeres zene a gyakorlatban.

Kiegészítő kiadványok

A Látható hangok fejlesztő programjának kiegészítő kiadványa, fekete alapon, akusztikus gitár.
A zene ajándéka

Milyen haszna van a korai zenei aktivitásoknak a gyermek jövendő életére?
A kodályi filozófia pedagógiai értelmezése rendszerezett zenepedagógiai elmélettel és ismeretanyaggal.

A Látható hangok fejlesztő programjának kiegészítő kiadványa, fenyőág, harang, piros masni.
Karácsonyi harangok

Egy válogatás, mely az európai karácsonyi hagyomány századokon át fennmaradt, ma is élő dalaiból mutat be néhányat ének- és kamarazenei feldolgozásban.

A Látható hangok fejlesztő programjának kiegészítő kiadványa, fenyőág, harang, piros masni.
Karácsonyi harangok

Kórusművek
gyeremek- vagy női karra


A "karácsonyi harangok" című kottafüzetben szereplő ünnepi dalok több szólamra, eltérő nehézségű kórusművekre írt változata.

A Látható hangok fejlesztő programjának kiegészítő kiadványa, partitúra, kotta, Egy kicsi gyermek című dalé.
Karácsonyi harangok

Partitúra

Zeneiskolai előadói szinten, kamarazenekarok számára készült kíséretek a kórusművekhez.
Megrendelhető a kapcsolati e-mail-en keresztül.

Képzések

I.

Korai zenei fejlesztés iránt érdeklődő óvónők, tanítónők és fejlesztőpedagógusok szakmai továbbképzésére kialakított képzés.

AVKF logo - A Látható hangok programja
Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Szakirányú továbbképzés

A főiskola honlapja

II.

Elsősorban óvónők és tanítónők gyakorlati munkáját segítő taneszköz alkalmazása közben elsajátított segítséget ad. 

OH által szervezett képzések - A Látható hangok programja
Akkreditált 30 órás
Megrendelés a tájékoztató alapján
tankerület iskolák szervezésében

III.

Zenei képzettséggel rendelkező és a gyermekek fejlesztése iránt érdeklődő felnőttek, szülők számára is elérhető a képzés.*

Látható hangok monochrom logo
Felnőttképzés 30 óra
Megrendelés alapján

*Beszámít a pedagógusok továbbképzési pontszámaiba

Az oktatói képzést elvégzett munkatársak

2023 - Apor Vilmos Katolikus Főiskola

2023 Apor Vilmos Katolikus Főiskola - végzett oktatók

Interaktív térkép

Támogatók

A Látható hangok program támogatói

HTML Creator